Magunkról
Balog Tibor húsz évig vízilabdázott, edzett, aztán kiszállva a medencéből úgy döntött, nem ereszt le, folytatja a sportot. A futás lett az, ami igazán szerelembe ejtette.
Budapesttől kezdve Prágán át egászen az Egyesült Államokig "elfutott". Futott a 100. Boston Maraton negyvenezres mezőnyében is.
Ő az, aki vállalja, hogy a hosszútávfutás egyáltalán nem magányos és monoton. Ott jönnek az ötlethalmok, az elmúlt 25 év rendezvényei is így születtek meg.
Így történhetett, hogy egyszer csak arra ébredt, hogy a Pilisben körülveszik őt a lelkes kalandorok. Természetesen, hitelesen vezet Kalandtáborokat, Kalandversenyeket. Aktív résztvevője volt a Balaton Trophy túlélő versenynek, csapatkapitány volt a Fort Boyard - Erőd című televíziós produkcióban.
Hagyományosan minden évben valamilyen jótékony céllal körülfutja az országot lelkes csapatával. A vak gyermekekért létrehozott "Szól a szív" alapítvány alapítójaként nem egyszer futott a mozgásukban korlátozott, fogyatékkal élő emberekért. Ahhoz, hogy "álmait" így meg tudja valósítani, nagy szerepet tölt be életében a Család.